Százezrek, milliók álma, hogy kitörjenek a hétköznapok egyhangúságából, kiemeljék életüket a megszokottból, új élményeket, benyomásokat gyűjtsenek. A más tájak, világok megismerése az ember ősi vágyai közé tartozik. Persze, az otthontól való eltávolodás nem minden esetben pihenés, de minden bizonnyal kikapcsolódás, átkapcsolás egy másfajta üzemmódra. Az utazás ismeretszerzés, a tapasztalati tárház bővítése. Sokféle utazás van. Az előre eltervezett, pontosan kiszámított utazások többnyire rohanással járnak egy országon, vidéken át: néhány nap alatt mindent lefutni, megismerni… kipipálva: itt is voltunk. Az ilyen utak során mások mondják meg: hol aludjunk, mit együnk, mikor és hová nézzünk, no és mit vegyünk szuvenírnek az otthoniak számára. Szinte az érzések, és rácsodálkozások is ütemezve vannak, kritika nélkül elfogadva az idegenvezető, az adott hely kalauza által tolmácsolt legendákkal, folklórral együtt.
Tudjuk, a turizmus iparága igyekszik a valóságot kicsit átformálni, mitizálni annak érdekében, hogy minél nagyobb számban vonzza a látogatókat az adott helyre. Természetesen azért nem szabad elvetni semmilyen társasutazás lehetőségét, de be kell kalkulálni, hogy itt bizony kicsit felnagyítódik a valóság.
A spontán utazások, a saját szervezésű utak nagyobb lehetőséget adnak arra, hogy az ember belemerüljön az adott világ miliőjébe, megmerítkezzen a századok alatt formálódott helyi értékrendben. Ilyen utazásokról hazatérve önmagát, létének minőségét nagyobb eséllyel és valódibb mércével mérheti össze az ismeretlen vidékek emberének életével az ember, így a maga valóságát ilyen formán is értékelni képes. Az útközben szerzett tapasztalatokat, benyomásokat a saját életére vonatkozóan alkalmazni tudja az utazó. Hiszen a más tájban való létezés, egy másfajta építészeti stílus megismerése, más habitusú emberekkel való találkozás, különleges ízek kóstolása, illatok megtapasztalása teljesen új megvilágításba helyezi saját életterünk megítélését is.
Egy különleges kirándulás után másképpen látjuk az otthoni tájat, más megítélés alá kerülnek a hétköznapi dolgok. Mintha egy új szemüveget kaptunk volna, átértékelődik kicsit a világ körülöttünk. Így látta ezt Honore de Balzac is már a 19. század elején: az igazi felfedezés nem új földterületek megismerésében rejlik, hanem abban, hogy új szemmel nézzük a világot.
Aztán vannak, akik sok esetben pénz és különösebb felszerelés nélkül, de annál nagyobb bátorsággal és hittel indulnak az ismeretlennek, ők a kalandorok. Meg kell vallanunk, hogy legtöbbször e kalandvágyó utazók térnek haza a legnagyobb élményekkel, mély barátságokkal a hátizsákjukban és rengeteg pozitív életszemlélettel. Még akkor is, ha útjukat itt-ott életveszély kísérte. Mert gátjaikat, szorongásaikat itthon hagyták. Ők hatalmas, túlcsorduló vággyal felvértezve indultak útnak, amely pótolta mindazt, amit mások két-három bőröndben cipeltek magukkal.
Vannak utazók, akik egy tájba: például tengerbe, hegycsúcsokba, szavannákba, erdőkbe való beleolvadást, bolyongást találják igazi kikapcsolódásnak, az oda való emberek megismerése, a velük való találkozás nélkül.
S vannak, akiknek mit sem ér egy másik világ megismerése, ha a benne élő emberhez nem juthatnak közelebb, akinek tekintetét, mosolyát, kézfogását nem tapasztalhatják meg. Sokfélék vagyunk. Ahogy sokféléképpen éljük a hétköznapokat, úgy másképpen tudunk feloldódni az utazásban, az idegen tájak nyújtotta élményvilágban is.
A valódi utazással egyidőben zajlik egy belső utazás is, melynek során közelebb kerülhet önmagához az ember. Megismeri saját képességeit, korlátait. Szembesül azzal, mennyi fizikai, lelki terhet bír el, mennyire toleráns bizonyos helyzetekkel, emberekkel, váratlan fordulatokkal szemben. Aztán végül, békében magával és a világgal, nyugtázhassa: utazni igazán jó.
Tóth Katalin
