Takács Zoltán festőművész illusztrációi
Na, de ott tartottam, hogy Ica néni pihegett. Ebéd persze nem volt. Mivel a zenetanár Berénybe utazott látogatni, Berta sem ment zongoraórára, de neki sem jutott eszébe főzni valamit. Azért én sem vagyok hülye, időnként kentem magamnak egy zsíros kenyeret. Még jó, hogy az angyalszívű szakácsnő nem vitte magával a kovászos uborkát.
Egyébként Ica néni ragaszkodott hozzá, hogy a lányát az esküvőjük után is elgardírozza Budavári Egon zenetanárhoz, aki öcsével, Istvánnal lakott a Pál utcában.
– Egy úrilánynak nem ildomos egyedül járni, még tanárhoz sem –, mondta férjének.
Nagybátyám csak vonogatta a vállát, s nem érdekelte, hogy mit susmognak ezekről a hétfői zongoraleckékről.
A tragédia után Karcsi bácsi már annak is örült, hogy nem égett bent az üzletben. Mi éppen a cirkuszba voltunk. Úgy volt, hogy a bácsi is velünk jön, de az utolsó pillanatban az irodában rosszul lett, s ledőlt a kanapéra. Aztán elvesztette az eszméletét, de mikor a lángok már a lábát kóstolgatták, magához tért. A halálfélelem adta erővel még kikúszott a szabadba, mielőtt rároggyant volna a tető. Mikor két napra rá hazaengedték a rendőrségről, köszönés helyett csak azt mondta:
– Pakolás! Vidékre költözünk!
Kiderült, minden vagyonát zárolta a hatóság valami biztosítási csalás gyanúja miatt. A szegényes házban Karcsi bácsi nem pörölt az éggel, csak Ica néni - aki pedig hajdan maga is falusi lány volt, csak Pestre ment cselédnek – tett-vett sértődötten az úrinőhöz nem méltó környezetben. Söpörte a konyha döngölt földjét, szitkozódva hajtotta a legyeket a konyhából, s a tyúkokat olyan arccal etette, hogy azoknak csak azért nem ment el az étvágyuk, mert éhesek voltak.
Én viszont rögtön megszerettem a házat és a Bodza utcát. Hamar összehaverkodtam a magamfajta csürhével. Eke Pistivel, akinek a nagyanyjával együtt kerestük a gyógynövényeket. Hársfavirág, bojtorján, levendula, de sorolhatnám reggelig, mi mindent tanultam Sári nénitől, aki ingyen gyógyította a hozzáfordulókat. Persze ajándékot azért nem vett sértésnek. Becsülték a népek, mert még az öreg Bálint doktor is hozzájárt a köszvénye miatt. Fűzfabarkából szárított teát kapott, aztán rozmaring, zeller és gyömbérkeverékből varázsolt az orvosnak enyhülést.
Nekem ez a mezőjárás örömet okozott, s egy új világ nyílt meg előttem. Reménykedtem, Sári néne méltónak fog tartani, hogy kitanítson erre a tudományra, s majd én is gyógyíthatok az Isten adta medicinával.
Aztán megismertem Kormos Benőt, a kéményseprő fiát is, aki a legutolsó házban lakott, olyan közel az erdőhöz, hogy náluk a róka kívánt jóéjszakát a tyúkoknak. Ja, ki ne felejtsem a nagy fülű Bihari Jóskát, s - ma már nem szégyellem - meg Ilus nővérét is, dacára, hogy csak lány. Igaz, mások is csodálták milyen szépen cseng a hangja az ég felé a vasárnapi nagymisén. Én aztán tudom, mert Emma néninek én kezeltem a fújtatót az orgonához. Büszke voltam, hogy engem választott ki a komoly feladatra. Talán azért, mert ministráltam, s ráadásul zeneileg is képzett voltam; virtuóz módra kezeltem a fésűt a selyempapírral. Mikor először fújtattam a vasárnapi nagymisén, én az Ilusomra vigyorogtam. Tudtam, örül, hogy valamicskét nekem is közöm van az ő sikeréhez. Mikor lefelé sorjáztunk a karzatról, megvárt, hogy segítenék-e hazatolni egy zsák kukoricát a biciklijén a keresztanyjától?
– Szívesen –, mondtam, hiszen, akit az angyalok kara is csodál, mikor Istent dicséri orgonaszó mellett, annak öröm szolgálni. Mosolygott, de mintha éledő szerelem lángja lobbant volna fel a szemében. Én ezt férfias tapintattal nem vettem észre, nehogy zavarba hozzam, ezért a csáléra billent zsákot igazgattam. Éppen a házunk előtt toltam a biciklit, mikor a nyitott ablakból kihallatszott Ica néni szitkozódása.
- Hálátlan kis bestia, csak úgy itt hagyott! – Karcsi bácsi nyugtatta:
- Hisz levelet hagyott, hogy férjhez megy Istvánhoz, a zenetanár öccséhez. Hiába, ha a szerelem parancsol.
Mellettem Ilus mintha nem hallotta volna, arról kezdett beszélni, milyen szép kórusban együtt énekelni a többivel, s hogy nekem nincs-e kedvem hozzá?
Egy hétre rá már büszkén jöttem haza az első próbáról. Emma néni jobbra állított Hoffman Béla mellé, mert én alt vagyok.
– Az mi? – súgtam Bélának.
– Az a hangfekvés, különben németül meg öreget jelent.
Meglepődtem, hiszen Hoffman két osztállyal fölöttem járt, és ő még csak szoprán.
De még jobban, mikor hazaértem. Karcsi bácsi már otthon volt. Egyedül. Pedig reggel Ica nénivel mentek idézésre a járási székhelyre, a tűzbiztosítási csalás miatt.
Azt csak később tudtam meg, hogy Ica néni nagy összegű életbiztosítást kötött Karcsi bácsira, s szeretőjével akart abból a pénzből új életet kezdeni. Bácsikám legnagyobb megdöbbenésére, a kihallgatás után Ica nénit még ott helyben megbilincselték, s letartóztatták mérgezésért, s gyilkosságra való felbujtásért Budavári Egon vallomása alapján, aki gyújtogatásért és emberölési kísérlet miatt áll majd a bíró elé.
Egy idő után bácsikámnak visszatért az életkedve. Megszerette a Bodza utcát, s őt is a nép. Még a szomszédfaluból is felkeresték az új gyarmatáru boltját. Nekem meg Sári néne megígérte, ha szorgalmasan kezére dolgozok a gyűjtésben, kitanít erre az Úr előtt kedves tudományra. Van ennél szebb jövő?
Kisslaki László
