Első hallásra egyszerű, valójában őrültség.

Gyomorrontást biztosan, de egyéb panaszokat is kockáztat az, aki részt vesz egy a közösségi médiában terjedő mekis kihíváson. Az őrület lényege, hogy egy óra alatt négy adag Bic Mac menüt kell elpusztítani, üdítőstül, sült krumplistul.
A kihíváshoz természetesen a McDonald's-nak semmi köze. Azt a közösségi médiában találták ki valakik, akik 100 brit fontot (33 ezer forintot) is fizetnek annak, aki képes teljesíteni a kihívást.

Aki úgy dönt, hogy belevág (mi azt javasoljuk, hogy senki ne tegye!), annak minden egyes falatot le kell nyelnie. Szabály, hogy az ételek nem helyettesíthetők, szószokat, fagylaltot opcionálisan lehet fogyasztani. A lényeg, hogy egy óra alatt végezni kell az étellel, és fél óráig nem távozhat az étel a testünkből.

A menüket a szervezők veszik meg, ha viszont a kihívó veszít, akkor meg kell térítenie a négy menü árát, és az egész őrültség kitervelőit meg kell hívnia három sörre. A kihívást eddig senkinek nem sikerült teljesítenie. Forrás