A placebo hatást mindenki ismeri: ha egy gyógyszerrel pozitív az elvárásunk, beváltja a reményeket. De ha negatív, azt is... A placebo effektus az a gyógyító erő, amely megmutatkozik a hatóanyag nélküli tabletta szedése vagy más, hatástalannak szánt kezelés alatt - a kezelés gyógyhatásában való hit hatására. Ez egy nagyon is valóságos fiziológiai hatás, nem csak hiszi a páciens, hogy jobban érzi magát. A nocebo hatás ennek épp az ellenkezője: a páciens kételkedik a kezelés hatásában, ennek következtében a kezelés eredménytelen.



Míg eddig a placebo effektus valóságosságát igyekeztek igazolni a kutatások, ez az új kutatás azt vizsgálja, hogy a beteg elvárásait manipulálva hogyan lehet befolyásolni a reagálását egy valódi gyógyszerre.
Angol és nemet kutatók évekig tartó kísérletsorozat után azt javasolják, hogy a kezelőorvos győződjön meg betege vélekedéséről az adott kezelés, gyógyszer hatékonyságával kapcsolatban.
Az orvosnak nem szabad alábecsülnie a páciense negatív elvárásainak befolyását a kezelés kimenetelére.
Például, ha egy krónikus fájdalommal küzdő emberrel van dolga az orvosnak, aki már sok orvosnál megfordult, sokféle gyógyszert szedett, eredménytelenül, akkor ő ennyi negatív tapasztalattal a háta mögött, nem várja el, hogy hatásos legyen, amit rendelnek neki. Az orvosnak tehát először ezt az akadályt kell elhárítania.
A kutatók 22 egészséges felnőtt önkéntes kísérleti személyen vizsgálták, milyen eredményt kapnak, ha a kapott fájdalomcsillapító opiátot (hatásukban a morfinra emlékeztetnek) tartalmazó gyógyszerre vonatkozó elvárásaikat manipulálják.
A kísérleti személyeket elhelyezték az MRI berendezésben, majd fájdalmat idéztek elő hőhatással a lábukon. A fájdalmat minden egyes személy értékelte egy 1-100-ig terjedő skálán. (Általában 70 körüli értéket jelöltek meg.) Eközben intravénásan egy erős opioid gyógyszert adtak be nekik fájdalomcsökkentőnek.
Az első alkalommal, egy rövid, kezdeti kontrollszakasz után (amikor nem kaptak fájdalomcsillapítást a kísérleti személyek), anélkül, hogy bármit mondtak volna nekik, elkezdték adni infúzióban a gyógyszert. Kíváncsiak voltak, hogy minden kezelési ismertetés és elvárás nélkül, mi lesz az eredmény. A kezdeti értékről 10 ponttal alacsonyabbra értékelték fájdalmukat a kísérleti személyek (66 helyett 55-re).
Ezután elmondták nekik, hogy most kezdik adagolni a fájdalomcsillapítót - miközben semmi változás nem történt - hiszen már eddig is adták a gyógyszert -, csak ugyanabban a dózisban folytatták tovább az adagolást. A fájdalomszint tovább csökkent, lement átlagosan 39-re.
Végezetül: elhitették a kísérleti személyekkel, hogy abbahagyták a gyógyszer adagolását, és figyelmeztették őket, lehetséges, hogy a megnövekszik a fájdalom. (Bár a gyógyszer adagolását nem hagyták abba.) A fájdalom ismét felszökött 64-es értékre. Vagyis, a fájdalom csaknem ugyanolyan nagy lett, mint a kísérlet kezdetén volt.
Az MRI agyi felvételeit arra használták, hogy megerősítsék vele a résztvevők fájdalomérzetének csökkenését. Valóban, az értékelésnek megfelelő fájdalomszintet mutattak a felvételek, és minden egyes fázisban megfeleltek - az önkéntesek elvárásainak.
Ez arra utal, hogy a kísérleti személyek valóban eltérő szintű fájdalmat éreztek, amikor az elvárásaik változáson mentek át - noha a fájdalomcsillapítót egész idő alatt egyformán kapták.

Igaz, hogy ezeket az eredményeket egészséges önkéntesek egy kis csoportján észlelték, a kezelésről kialakított vélekedésük rövid távú, nem tartós befolyásolásával. Mindamellett nem szabad alábecsülni az elvárások hatásosságát a kezelésre - sem a kezelések, sem a gyógyszerek klinikai vizsgálatai alkalmával.