Amit tudni érdemes az olajbogyóról!

A görög mitológia szerint az olajfa Athéné istennő ajándéka volt a falu népének, mellyel megnyerte a város védőszentje címet Poszeidón istennel szemben egy versengés során.

Nagy valószínűség szerint olajfákat először a mai Görögország területén neveltek először, ahonnan a föníciai kereskedők által került be Spanyolországba, ahonnan Kolumbusz Kristóf vitte magával Amerikába.
Ami biztos, hogy már több mint 6000 éve használja az emberiség többek között élelmiszerként, gyógyszerként, kozmetikumként. A vallásban is szerepet kapott különböző rítusoknál, valamint a bibliában is több utalást találunk rá, mint pl. a galamb szájában az olajfa ágával, mikor visszatér Noé bárkájára.

Amit azonban a legtöbben tudni szeretnének, hogy mi a különbség a zöld és fekete olajbogyó között?
Fajtától függetlenül minden olívabogyó zöld, és ahogy érik, elkezdi változtatni a színét és besötétedik a padlizsánhoz hasonló sötétlilára. A teljes fekete színű olajbogyó egy adalékanyagnak (E-579) köszönhető.


Az olajbogyó az olajfa csonthéjas gyümölcse. Csak Spanyolországban több mint 200 fajtát termesztenek jelenleg. Az olajbogyó termés 90%-át olívaolaj előállítására használják, és csak a maradék 10%-ból készítenek csemegebogyót. Fajtáit tekintve a legnépszerűbbek: gordal, picual, hojiblanca, arbequina, manzanilla, empeltre, picudo, verdial, cornicabra, blanqueta… Nem minden fajta alkalmas csemegebogyónak. Ahhoz, hogy a bogyó fogyasztható legyen, szüretelés után szüksége van érlelési folyamatra, mert a nyers gyümölcs túlságosan keserű és kemény.
Tápértéke magas, mint a belőle hidegen sajtolt extra szűz olívaolajnak. Ásványi anyag és vitamin tartalma jelentős (Kalcium, Vas, A-, C-, D-, E-vitamin). Proteinben szegény, de rostban nagyon gazdag, mely hozzájárul az emésztés megfelelő működéséhez.
Tartalmaz Omega 3 és Omega 6 zsírsavakat, melyek nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára, melyekhez csak táplálkozás során juthatunk hozzá, mivel a szervezet nem képes előállítani. Kimagasló szerepe van a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek prevenciójában. Megelőzheti és enyhítheti a csontritkulást, egyes pszichés zavarokat, bőrpanaszokat, bizonyos autoimmun problémákat és allergiákat.
A hiedelemmel ellentétben nem annyira hizlal, mint gondolnánk. 100g olajbogyóban mindössze 150 kalória van.
A mediterrán diéta kedvelt alapanyaga, napi 8-10 szem fogyasztása ajánlott. Gyermekeinknek is nyugodtan adhatjuk, mert segít a koncentrációban és nyugtató hatású alapanyagokat is tartalmaz. Idősebbeknél úgyszintén ajánlott, mert jótékonyan hat a koleszterinszintre. A polifenoloknak köszönhetően javítja a memóriát, és csökkenti az azzal kapcsolatos betegségek kialakulásának kockázatát, úgymint a demencia és az Alzheimer-kór.  


Ízvilága változatos, melyet a fajta mellett a különböző fűszerezés határoz meg (kakukkfű, babérlevél, fokhagyma, citrom, hagyma…). Kifejezetten kedvelt a szardellával töltött zamatos csemegebogyó. Népszerűsége és könnyed felhasználása annak köszönhető, hogy megtalálható benne a négy alapízt: édes, sós, keserű, savanyú.
Használhatjuk nyersen, csipegetősnek, salátába, de bátran főzhetünk is vele. Nagyon finom tésztás ételekbe, kenyérmasszába, vagy akár sós muffinba.
Ínyenceknek tökéletes választás lehet vagy az édes olajbogyó lekvár vagy a sós olajbogyó pástétom, melyet 5 különböző ízben kínálunk. Nem beszélve az igazi különlegességnek számító magocskáról, melyet a csonthéjas magból nyernek ki.
Az olajbogyó és az olívaolaj ma már alapélelmiszernek számít, melyet mindenkinek be kellene építenie az étrendjébe. Természetesen ne feledkezzünk meg az egyéb létfontosságú élelmiszerekről (zöldség, gyümölcs, hal, hús, gabonafélék, diófélék, tejtermékek), és a mozgásról sem. Hiszen mondhatjuk, hogy az olajbogyó és az olívaolaj szuperélelmiszer, de csak akkor, ha az a megfelelő életvitellel párosul.

WWW.OLIVAR.HU
Olívaolaj online szaküzlet,
és spanyol különlegességek