Születésünkkor a bolygók állása nem csak a jellemünket befolyásolta, de egészségin állapotunkra is hatást gyakorolt az asztrológusok szerint. Míg egyes jegyek ellenállóbbak a betegségekkel szemben, addig másoknak fokozottan ügyelni kell arra, hogy időben észrevegyék a jeleket, ha valami nem rendben működik.

Milyen betegségtől kell tartania a csillagjegye és aszcendense szerint

Kos:
A Kosokat erős, ellenálló szervezet jellemzi, ezért ritkán betegszenek meg, ha mégis, akkor inkább hajlamosak a lázas, gyulladásos betegségekre. Gyorsan, könnyen regenerálódnak. Heves, hirtelen természetük miatt azonban hajlamosak baleseteket szenvedni, gyakrabban, mint más csillagjegyek.
A Kos uralkodó bolygója a Mars. A Mars vért, az izmokat szimbolizálja, ezzel kapcsolatos problémákra is hajlamos lehet. Pl. vérszegénység, sportsérülések.
A Kos kritikus testrésze a fej, alsó álkapocs.
Jellegzetes betegségei például a megfázás, migrén, fülfájás, arc- és homloküreg-gyulladás, kötőhártya-gyulladás. Elég gyors az anyagcseréje, ezért nem hajlamos a hízásra. Ha mégis felszed néhány kilót, egy kicsivel több mozgás, pár napos diétával hamar le tudja adni a fölösleget.

Bika:
Szívós, jó immunrendszerrel rendelkezik, könnyen legyőzi a betegségeket.
Uralkodó bolygója a Vénusz, ami a bőrt, a veséket szimbolizálja, ezek érzékeny területei a torka mellett.
Testrésze: a nyak, a torok, a mandulák, és a pajzsmirigy
Jellegzetes betegségei többek között például a pajzsmiriggyel kapcsolatos problémák, akár alul, akár túlműködés. torok- és mandulagyulladás, nyakmerevség, gyakran „elaludhatja” a nyakát. Idősebb korában előfordulhat a túlsúlya miatt magas vérnyomás, cukorbetegség, ízületi bántalmak. Az anyagcseréje elég lassú, ezért hízásra hajlamos, de ha sokat mozog, egészségesen étkezik, akkor kézben tudja tartani ezt a problémát. A sok mozgás kissé nehezére eshet, mivel szeret lustálkodni, meglehetősen kényelmes típus.

Ikrek:
Az ikrek igazi társasági ember, akinek állandó elfoglaltságra, emberi kapcsolatokra van szüksége ahhoz, hogy ne essen kétségbe, ne legyen úrrá rajta a depresszió.
Uralkodó bolygója az idegrendszert és a légzőszerveket, vállakat, kezeket szimbolizáló Merkúr, ezek a testtájak, szervek lehetnek érzékenyek, ezzel kapcsolatos betegségekre van hajlama.
Az Ikrekhez tartozó testrész a vállak, végtagok, mellkas, tüdő
Jellegzetes betegségei többek között a stressz okozta betegségek, vállfájás, tüdőgyulladás, asztma, allergia, neurózis, pánikbetegség, mániákus depresszió, vérnyomás-problémák, alvászavarok
Anyagcseréje viszonylag gyors, amihez pörgős életmód társul, így nem sok esély van rá, hogy elhízzon. De mivel hajlamos rendszertelenül, kapkodva étkezni, gyomorfájása rossz közérzete könnyen lehet.
Nagyon fontos, hogy ne dohányozzon! Étkezzen rendszeresen, tanuljon meg relaxálni, meditálni, kikapcsolni a nagy pörgésből, ezzel sok bajt, problémát megelőzhet.

Rák:
Nagyon lelkizős típus, sokszor túl érzékeny, és ez sok betegség forrása lehet.
Uralkodó bolygója a Hold, ami az emlők, a gyomor, a nyálkahártya és a testnedvek áramlásának szimbóluma.
Testrésze: az emésztőrendszer (nyomor, vékonybél, máj), az emlőmirigyek és a mellkas.
Jellegzetes betegségei lehetnek például a gyomorégés, reflux, gyomor- vagy nyombélfekély, vékonybél- és hasnyálmirigy-gyulladás, ételallergia, menstruációs görcsök, mellekkel kapcsolatos problémák, ciszták, mellrák.
Anyagcseréje meglehetősen lassú, ezért hízásra hajlamos. Időközönként jót tesz neki a léböjt, méregtelenítő kúra, az emésztőrendszer teljes pihentetése
Fontos, hogy rendszeresen mozogjon. Alkoholt csak mértékkel igyon, de sok folyadékot kell fogyasztania, ami az emésztést is segíti. Székrekedésre is hajlamos lehet, mivel nehezen megy neki az elengedés. A székrekedés lelki oka, az elengedési problémákban keresendő.

Oroszlán:
Tüzes, temperamentumos, hatalmas (élet)energiája van, ez segít neki a betegségek legyőzésében, de hajlamos túlpörgetni magát, és az viszont okozhat problémákat.
Uralkodó bolygója a Nap, ami általános életerőt, energiát, a szívet, a vérkeringést szimbolizálja.
Testrésze a szív, hát, gerincoszlop háti szakasza. Ezeken a területeken lehetnek problémái, ezek az érzékeny pontjai.
Jellegzetes betegségei többek között az infarktus, agyvérzés, stroke, magas vérnyomás, ödéma, hátfájás, a háti gerinc problémái, általánosságban keringési problémák, főleg akkor, ha mindent a szívére vesz.
Anyagcseréje jól működik, de hajlamos a mértéktelenségre, és a lustálkodásra is, ezért idősebb korára elhízhat. Fontos, hogy tudjon mértéket tartani, ne vigyen semmit túlzásba. Sportoljon rendszeresen, azzal le tudja kötni a fölösleges energiáit.

Szűz:
Kínosan ügyel szervezetének működésére, ha valami rendellenességet tapasztal, rögtön betegségre gyanakszik, hajlamos a hipochondriára.
Uralkodó bolygója, ahogy az Ikreknek is, neki is a Merkúr. Ő is hajlamos szellemileg túlpörgetni magát, fizikailag már sokkal kevésbé, mint az Ikrek, mivel a Szűz földjegy, és ellentétben a levegős Ikrekkel, ő fizikailag nem olyan aktív.
Testrészei a has, emésztőszervek felső, középső szakasza, lép, máj, epe, vékonybél.
Jellegzetes betegségei a pszichés eredetű emésztési problémák, székrekedés, hasmenés, gyomor- és nyombélfekély, epekő, epehólyag gyulladás, az immunrendszer gyenge működése, allergia, álmatlanság, hipochondria.
Anyagcseréje elég lassú, ezért évente egyszer legalább tisztítókúrát érdemes tartania. Sok folyadékra és rostra van szüksége, ami segíti az emésztést. Fontos a sok gyümölcs és nyers zöldség fogyasztása. A jóga, a meditációs módszerek nagyon hasznosak lehet számára.

Mérleg:
Immunrendszere nem túl erős, könnyen elkaphat betegségeket, de hamar, könnyen meggyógyul.
Uralkodó bolygója a Vénusz, akárcsak a Bikának, érzékeny szervei, testrészei azonban nem azonosak a Bika érzékeny szerveivel.
Testrészei a vesék, mellékvese, a gerinc lumbális része.
Jellegzetes betegségei minden vesével kapcsolatos probléma, például vesekő, húgyúti fertőzések. Hajlamos a derékfájásra, lumbágóra, főleg akkor, ha túl sok terhet cipel, átvitt és szó szoros értelemben. Lehet étel- és vegyszer-allergiája, haj- és bőrproblémák pl. ekcéma, pattanások, bőrrák, hajhullás. Hajlamos a táplálkozási zavarokra is (bulémia, anorexia).
Anyagcseréje elég gyors, de oda kell figyelnie, mit eszik, mert több dologra is allergiás lehet, és bizonyos ételek hatására megjelenhetnek bőrproblémák, pattanások. Oda kell figyelnie a folyadékfogyasztására, hogy minden nap alaposan átmossa a veséit.

Skorpió:
Nagyon jó a regenerálódó képessége, sokszor, amilyen hirtelen beteg lehet, olyan hirtelen meg is gyógyul.
Uralkodó bolygója a Mars és a Plútó, ami többek között a vérképző rendszert, a belső elválasztású mirigyeket szimbolizálja.
Testrészei a húgyhólyag, a nemi szervek, a végbél, a vastagbél. Leggyakrabban ezekkel kapcsolatos problémák fordulhatnak elő.
Jellegzetes betegségei bélproblémák, székrekedés, colitis, Chron betegség, aranyér, hólyaghurut, petefészek- illetve prosztata-gyulladás, és a hormonrendszer problémái.
Anyagcseréje nem túl jó, de sok mozgással, sok folyadékbevitellel, és egészséges táplálkozással serkentheti a renyhe bélműködést. A hashajtók szedése árthat, ugyanis a Skorpió bélflórája érzékenyebb, mint a többi csillagjegyé.
Nagyon sok feszültség halmozódik fel benne, nagyon lelkizős, és nagyon zárkózott típus, és ez sok betegség forrása lehet.

Nyilas:
Mint tüzes jegy tele van energiával. Jól működik az immunrendszere, ellenálló, és ha beteg lesz, gyorsan gyógyul.
Uralkodó bolygója a Jupiter, ami májat szimbolizálja. A mája mellett érzékeny még a csípőtájéka is.
Testrészei a csípő és comb.
Jellegzetes betegségei a sportbalesetek, izomhúzódás, ízületi gyulladás, isiász, csípő problémák, idősebb korára szüksége lehet csípő protézisre. Májproblémák, hepatitis, májzsugor.
Anyagcseréje gyorsabb az átlagosnál. Arra viszont oda kell figyelnie, hogy alkoholt csak mértékkel fogyasszon, lehetőleg csak nagyon keveset, és ritkán mivel hajlamos a máj problémákra, erre nem árt odafigyelnie. A túl sok zsíros étel, és szénhidrát sem tesz jót neki. Szeret sportolni, nagyon aktív, energikus. A sport jót tesz neki, csak óvatosan az esetleges balesetek miatt.

Bak:
Szívós, ellenálló típus, és nagyon odafigyel az egészségére, éppen ezért ritkán beteg.
Uralkodó bolygója a Szaturnusz, ami a csontrendszert szimbolizálja.
Testrészei térd, csontok, bőr, fogak, ezekkel kapcsolatos problémák fordulnak elő nála leggyakrabban.
Jellegzetes betegségei többek között reuma, csontritkulás, idegzsába, térdízületek kopása, általában ízületi problémák, fogínygyulladás, pikkelysömör, ekcéma.
Anyagcseréje elég lassú, de egészségesen él, figyel a táplálkozására, így ez általában nem okoz neki problémát. Fontos, hogy mozogjon rendszeresen, azzal könnyen megelőzheti a mozgásszervi problémákat. A masszázs is jót tesz neki, testileg, lelkileg jó hatással van rá.

Vízöntő:
Igyekszik egészségesen élni, általában ritkán beteg.
Uralkodó bolygója a Szaturnusz és az Uránusz, ami az idegrendszert szimbolizálja. Igaz, hogy a Szaturnusz is az ura, de sokkal kevésbé hajlamos ízületi, mozgásszerbi problémákra, mint a Bak, mivel ő sokkal rugalmasabb.
Testrészei a vénák, visszerek, illetve a teljes érrendszer, boka, sípcsont, lábszár
Jellegzetes betegségei a magas vérnyomás, érgyulladás, trombózis, visszérgyulladás, pánikbetegség, alvászavarok, általában hajlamos az idegrendszeri panaszokra, tünetekre.
Anyagcseréje gyors. Sokszor elég stresszes lehet, erre kell odafigyelnie. Könnyű táplálkozás, sok pihenés nagyon fontos a számára, és ha ezt sikerül megvalósítania, akkor szinte soha nem lesz beteg. A dohányzás, az alkohol, bármilyen ajzószer, kábítószer kifejezetten rosszat tesz neki, sokszor sokkal rosszabbul reagálhat ezekre, mint a többi csillagjegy.

Halak:
Nagyon érzékeny, hajlamos a pesszimizmusra, negatív gondolkodásra, és ez nincs jó hatással az egészségére. Ő is hajlamos a hipochondriára, ahogy a Rák is.
Uralkodó bolygója a Jupiter és a Neptun, ami a nyirokrendszert szimbolizálja.
Testrésze a lábfej, lábujjak, nyirokcsomók, az egész nyirokrendszer, nyirokkeringés.
Jellegzetes betegségei lúdtalp, bokasüllyedés, bokaficam, bokatörés, lábdagadás, ödéma, elhízás, étkezési zavarok, a nyirokrendszer betegsége, gyógyszer- és / vagy alkoholfüggőség, gyakori megfázás, nátha, felfázás.
Anyagcseréje nem túl jó, amit a rendszertelen életmód és a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek tovább ronthatnak. Sokat segíthet neki, ha rendszert visz az életébe, meditál, jógázik, figyel a táplálkozására, kerüli a kávét, az ajzó szereket, és igyekszik pozitívan gondolkozni.