Nincs két olyan ember, akiknek a tenyerein futó vonalak teljesen megegyeznének. Ez pont olyan, mint az ujjlenyomat. Ezekből a vonalakból kiolvashatjuk, hogy valakinek mi az erőssége, mik a gyengéi, miben tehetséges. Négy fő vonal létezik, amelyek az illető személyiségéről árulnak el részleteket: a szív, a fej, az élet és a sors vonala. A hiedelemmel ellentétben nem feltétlenül bal kézből kell jósolni, azt a kezünket érdemes megvizsgálnunk, amelyik a domináns, tehát amelyikkel írunk. A hüvelykujjtól indulva egészen a kisujjig kell a vonalakból kiolvasni a ránk jellemező tulajdonságokat.

Szív vonala

  • ha rövid és egyenes: az illető nem romantikus alkat
  • ha az egész tenyéren végighalad: az illető érzékeny típus
  • ha a mutatóujjig ér el: az illető elégedett a szerelmi életével
  • ha a középső ujjig ér el: a szerelemben igencsak egoista
  • ha a gyűrűsujjig ér: könnyen szerelmes lesz
  • ha túlságosan közel húzódik az ujjakhoz: az illető szenvedélyes, de ugyanakkor a féltékenységre is hajlamos
  • ha érinti az Élet vonalát: az illető már megtapasztalta a szerelmi csalódást
  • ha elgörbül a mutatóujj irányába: az illető nyíltan kifejezi vonzódását kiszemeltjének
  • ha egyenesen és párhuzamosan fut a fej vonalával: tudja, hogy legyen úrrá érzelmein
  • ha görbén kígyózik: az illetőnek sok viszonya volt, de egyik sem fordult komolyra
  • ha szakadozott: ez szerelmi csalódásra, illetve azon időszakokra vonatkozik
  • ha kis vonalak keresztezik: az adott személyt állandóan kísérti a csábítás, és nem tudnak megbízni benne az aktuális szerelmei

A Fej vonala: a Szív vonala alatt fut.

  • ha rövid: az illető sokat törődik a fizikai megjelenésével, a külsőségekkel, a tudásra, gondolkodásra kevesebb energiát fektet
  • ha egyenesen végigfut az egész tenyéren: logikus, elemző ember
  • ha az Élet vonala keresztezi: imádja a kalandokat, az élet kihívásait
  • ha hullámzó, vagy cikk-cakkos: nem tud csak egy dologra összpontosítani, álmodozó típus
  • ha kis bevágások vannak a vonalban: ezek a fontos döntések meghozatalára utalnak
  • ha a tenyér közepe felé görbül: az illető kreatív és optimista

Az Élet vonala
Ez a hüvelykujjhoz legközelebb lévő függőleges vonal, és nem arra utal, hogy mennyit fogunk élni, hanem más jellemvonásokat takar.

  • ha mély, és jól körülhatárolt: ez az ember erős, aki szereti az életet, és képes elérni a céljait
  • ha egyenes: az illető óvatos, különösen, ha párkapcsolatról van szó
  • ha meg van szakadva: olyan tapasztalatokat élt át, amelyek megváltoztatták az életét
  • ha más vonalak is kiindulnak belőle: ez az életszeretetre utal, a jókedvre, a szórakozás fontosságára
  • ha alig látható: az illetőből hiányzik az ambíció, és/vagy a bátorság

A Sors vonala
Ez a tenyér közepét átszelő vonal.

  • ha egyenes és jól körülhatárolt: ez olyan embert takar, aki a szakmájában sikeres, és szereti a munkáját
  • ha alig észrevehető: a munkahelyén nem találja magát, nem szereti azt, amit éppen csinál
  • ha kis elágazások tarkítják: az évek során az illető több helyen is próbálkozott álláshoz jutni
  • ha a vonal a hüvelykujjtól indul és keresztezi az Élet vonalát: az illető számíthat a családja és barátai támogatására
  • ha a tenyér közepén találkozik az Élet vonalával: ennek a személynek volt, vagy lesz egy olyan periódus az életében, amikor fel fogja áldozni magát, a saját érdekeit szeretteiért