Segítek: ne Magyarországon keresd!

Vizében nap mint nap kisebb vagyon landol pénzérmék és medálok formájában, na meg a rengeteg sóhaj és kívánság, ami arra irányul, bárcsak visszatérne a turista Rómába. Igen, nem másról van szó, mint a római Trevi-kútról, ahová a városi legenda szerint mindenkinek be kell dobnia egy érmét, aki vissza akar térni az Örök Városba. A dobást szigorúan a kútnak háttal kell megejteni.

Mint kiderült, a tavalyi évben tetemes összeget, mintegy másfél millió eurót gyűjtött össze a kút. Ez azt jelenti, hogy a látogatók naponta 4000 euróval gazdagítják az örök szépségű márvány szobrokat. Jobban mondva, nem a szobrokat, hanem nemes célokat: a város üzemeltetése minden évben karitász tevékenységekre fordítja az ölükbe hullott összeget.

A karitász csoport elmondta: az euró, a dollár és a japán jen a leggyakoribb apró a Trevi-kútban, de tavaly megugrott például az ausztrál dollár aránya is. Még valami növekvő tendenciát mutat: az apró kegytárgyak jelenléte. Tavaly sokan dobtak be kis medálokat, amelyek Ferenc pápát, a Szűzanyát vagy Pio atyát ábrázolták. Sok volt még a műanyag érme és a napszemüveg is a vízben, bár gyaníthatóan ez utóbbi inkább véletlenszerűen kerül a kútba, mintsem szándékosan.

A karitász nem ad lehetőséget a tolvajoknak: minden nap összeszedik a kútból a pénzt, kora hajnalban.

Amikor 1625-ben a világhírű szobrász, Bernini elkezdte a szökőkúttal kapcsolatos munkálatokat, még bizonyára nem gondolta, hogy ekkora ajándékot fog művével adni a városnak, az esztétikai élményen felül!

Az, hogy mikor indult az érmedobálás rituáléja, nem tisztázott, de már az ókori rómaiak is hittek abban, hogy a víznek úgy általában isteni ereje van és a kis patakokba, forrásokba szokás volt már akkor is bedobni egy-egy érmét, mint ajándékot az isteneknek. A mozi azért rásegített a szokás elterjedésére: 1954-ben mutatták be a "Három pénzérme a kútba" című filmet, amelyben, a címnek megfelelően, három aprót is a Trevi-kútba dobtak. Az elsőt, hogy visszatérjen Rómába a turista, a másodikat, hogy megtalálja élete szerelmét és a harmadikat, hogy össze is házasodjon vele.

Kérlek, oszd meg te is, ha érdekesnek találtad a cikket!