Mikor a kocsis egy ostorcsapással indulást vezényelt, hirtelen meglódultak a pacik. Az úr hiába kapaszkodott két kézzel a fogantyúba, a lendülettől még jobban a lány hátához préselődött. Lilla hirtelen valami szokatlant érzett. Zavarba jött, maga se gondolta végig, mitől. Félrekapta a fejét, de a férfinek csak a cézári arcélét és a felfelé meredő jobb bajszát látta egy pillanatra.
A belőle áradó kellemes dohányillat még jobban irritálta, ezért ahogy megálltak a lovak a Zrínyi kávéháznál, rögtön leszállt. Elszaladt egészen a Deák térig – már amennyire még ildomos egy főreálba járó kisasszonytól. Így is hamarabb odaért, mint a lóvasút, mert útközben a síneken egy részeg ember feküdt. A kocsis kénytelen volt az ostorával néhányszor odasuhintania a fekvőre, keljen fel végre, mert a lovak az istennek sem voltak hajlandóak áthajtani rajta.
Ahogy Lilla izgatottan belihegett az osztályba, még a szaladástól kipirulva elmesélte, hogy mért nem utazik többé tömött lóvasúton. Ahogy elült a beszámolót követő derültség, Kriszta, a pajkos szemű barátnője elkuncogta, hogy a férfiak véletlenül is tudnak ilyen meglepetést, ha az ember túl közel megy hozzájuk. Persze, hogy újra felvisongtak a bakfisok féktelen jókedvükben.
*
Már elmúltak a karácsonyi ünnepek is, amit Lilla az édesapja halála óta a nagymamával tölt a Király utcában. Végre elérkezett a Boldogasszony havának harmadik napja, a toleráns nagybátyja és gyámja, Váry Béni bácsi névnapja. Akkora kérette magához a lányt, hogy átadhassa neki a nagykorúsítási végzést.
Lilla már tudta, hogy a matúra után átveheti majd az újpesti villáját, s önállóan kezelheti vagyonát. Ha akar, tanulhat tovább. Lehet belőle gyógyszerész, orvos, vagy akár férjhez is mehet.
Az iroda a Hatvani utcában volt, nem messze a Zrínyi kávéháztól. Lilla nem szállt lóvasútra, hanem most már nem bakfisként loholt, hanem komilfó hölgy gyanánt andalgott Béni bácsihoz. Ahogy ott séta közben néha meg-megállt, megmosolyogta az elmúlt májusi önmagát és az akkori naivságát. Azóta gyakran idézi vissza gondolataiban azt a finom férfit a lóvasútról. Álmában sokszor a teljes arcát is látni vélte, holott ha őszinte magához, csak a férfias dohányillatára és a fejedelmi arcélére emlékezett a felfelé meredező bajusszal. Meg sem lepődött igazán, és el sem pirult, amint az várható lett volna, mikor Béni bácsi elfogadó szobájában megpillantotta a lóvasutas férfit. Jöttére felállt és udvariasan meghajolt. Lilla arra a férfias illatra ezer közül is ráismert volna.
– Engedelemmel: Kohn Huba – ütötte össze bokáját a snájdig úr. – Bádogosmester és vállalkozó, szolgálatára – tette még hozzá, s mély birkatekintettel, szerelmesen bámult a kisasszony boldogságtól párás szemébe.
– Tudja Lillácska nagysád, a múlt héten még Freiherr von Kárpátbérczy bérci Huba volt a nevem, csak édesapám kérésére magyarosítottuk Kohnra. Még egyelőre szokatlan a viselése – suttogta remegő hangon.
A delnő szótlan áhítattal csüngött a megtalált dalia lágy szavain. Kohn, a kisasszony orgonaillatától szárnyakat kapott. Miután befejezte a Kohn és Tsa. cég történetét, elkezdte ecsetelni Lillának a bádogozás szépségeit. Ennek az egyoldalú dialógusnak Váry úr bevonulása vetett véget.
– Jó, hogy itt vagy, kislányom. Kimész Újpestre a házhoz, s megmutatod Kohn úrnak a tetőt, amit felújítatok neked. Este meg nyolcra jövök vacsorálni a nagyanyádhoz.
– Maga meg – fordult Kohnhoz – adjon egy írásos árajánlatot a teljes munkák összegéről – biccentett, majd beszuszogott a szentélyébe.
Később még mindig szótlan az örömtől, álldogáltak a pacikra várva a megállóban. A menetrend szerint most késésben voltak, mert biztosan valami forgalmi kátyúba keveredett a vonatuk, de ezt észre sem vették, csak szorongatták markukban a harmadosztályú bilétát. Mikor később felszálltak, természetesen már tömve volt a kocsi munkásokkal, akik a délutáni műszakra utaztak a Váci úti gyárakba. Beszélgetni nem tudtak, meg nem is akartak, mert sokan voltak. Nagyon sokan. És nagyon, nagyon sűrűen nyomódtak egymáshoz. Igaz, később leszállították a harmadosztályon utazó férfiakat a vasutat tolni, mert a paripák már nem bírták szusszal, de így is hamarabb értek a villához, mint ahogy szerették volna.
Először is bejárták az épülethez tartozó parkot, ahová Kapocsi kisasszony már mennyben járó fantáziával, odaképzelte a fogócskázó kis Hubákat és Lillákat, majd felmentek a padlásra a tetőszerkezetet megvizsgálni. Ott Kohn úr elővette a cserépszámolót, és a faváz közt mászkálva jegyezgetett. Kopogtatta méricskélte a zsindelykeretet, számolgatott, majd egy pókhálómentes szabad helyen huzattal letakart bútorokra bukkantak. Ott megpihentek. Később Lilla kisasszony is segített a felmérésben. Igaz először tétován, de Kohn megdicsérte.
„Hiszen első volt matematikában” – jutott eszébe a jövendő anyának, ezért egyre nagyobb kedvvel és önbizalommal szorgoskodott, közben hálásan oda-, odapillantott a szeretett férfira. Így is hamar, és sikeresen elvégezték, amiért a villába jöttek.
Hazafelé a bagolyvári állomásnál első osztályra vettek jegyet, mert elfáradtak a mászkálástól a pókhálós padláson. De a Kiskakukk sörcsarnoknál hirtelen leszálltak, mert Lillának eszébe jutott, hogy a biztonság kedvéért ellenőrizzék a méréseket, hiszen a saját otthonukról van szó. Később Lilla is megnyugodott mikor megismételték a munkát, s Huba már nem tartotta szükségesnek a további serénykedést. Visszafelé kéz a kézben ültek, és egy ütemre dobbant szívükben a hála: – Istenem, de szép az élet! Főképp szeretni és szeretve lenni!
Közben a pacik sietősen trappoltak a Szénapiac felé. Remélték, lesz ott annyi idejük, hogy még bekapjanak egy pofa zabot a következő fordulóig.
Kisslaki László
