Van pótolni, behozni való ezekkel a fantasztikus élőlényekkel szemben, hiszen sokan kényük-kedvük szerint bántak/bánnak velük, elfeledkezve a törvényben korábban nem rögzített, de az emberi tisztesség diktálta szabályokról, és ma már a törvény-szabta korlátokat is rengetegen hágják át. Elszomorító hírekben értesülünk kutyaviadalokról, ahol az ebek véresre marcangolták egymást gazdáiknak szerezve ezzel örömet, no meg – nyilvánvalóan - pénzt. De láttunk falusi portákat, ahol két méteres láncon, étel és víz híján kínjukban üres lábost harapdáltak az állatok. És láttunk bűzben-mocsokban, szűk helyen tartott, étlen-szomjan tengődő ebeket, amelyeket állatvédő önkéntesek mentettek meg a pusztulástól.
Vajon hányan tudják, hogy az ember kutyákkal való együttélése több mint 1200 évre vezethető vissza. A kutya sokat tud, sok mindenben segítőtársa az embernek, de mégis a hűség az a tulajdonság, ami elsőként eszünkbe jut róla. Több olyan történetet ismerünk, amelyben az eb hosszú évekig várja gazdáját, aki már régen eltűnt a háború poklában; vagy az élet teremtette más útvesztőben. Hogy mindig is életünk komoly résztvevői voltak ezek a jószágok, arról tanúskodnak azok a közmondások, amelyek sok száz éve át- meg átszövik hétköznapjainkat. Itt van a kutya elásva. Jön még kutyára dér. Jobb az élő kutya a holt oroszlánnál. Kutya után ugat a kutya, ha nincs is semmi oka. Kutyaharapást szőrivel (gyógyítják). Kutyából nem lesz szalonna. Nem eszi meg a kutya a telet. Nemcsak egy tarka kutya van a világon. Pénz beszél, kutya ugat. Bánja, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett. Belejött, mint kiskutya az ugatásba. Bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Folytathatnánk a sort, hiszen ezernyi az élmény és tapasztalat, ami hozzájuk fűzi az embert. Az egyik legcsodálatosabb kutya-verset Dsida Jenő írta a Kóborló délután kedves kutyámmal címmel, a hűséges társ iránti szeretet hatja át a művet: … Én magam is szabadon nyújtózom a tárt levegőben, jó a szivem s tele van derüvel, ropogó kacagással. Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás, hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön, könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján, jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!
Persze, a kutyák nem csak unaloműző társai az embernek, hanem például nagyon fontos szerepük van a vakok és gyengénlátók segítésében, ahhoz, hogy teljes éltet tudjanak élni. A lovak mellett egyre fontosabb feladat jut az ebeknek a gyógyító terápiákban is, hiszen az ember iránti kötődésük ezt megalapozottá teszi. Kiemelkedően jó eredményeket értek el szakemberek segítségükkel a gyógyításban a pszichiátriai betegségek, lelki gondok, érzelmi válságok, tanulási nehézségek és értelmi akadályozottság esetében.
És ki ne hallott volna már földrengéses és háborús övezetekben dolgozó, eltűnt embereket kereső kutyákról, „akik” emberéleteket mentettek meg.
De figyelmünket fordítsuk most kicsit szárazabb, ám fontos dolgok felé: Hazánknak van állatvédelmi törvénye (1998.XVIII.), amely tiltja az állatkínzást, az állatokkal való visszaélés minden módozatát, pontosan meghatározza azt az alapkövetelményt, amely az állatok tartásához minimálisan elvárható és szükséges. Aki ezek ellen vét, az bűncselekményt követ el. A Kormány 115/2012. (VI. 11.) Korm. Rendelete pedig az állatvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról rendelkezett. Aki állatokkal kíván foglalkozni, akár haszonállatot, vagy kutyát, macskát, és egyéb hobbiállatot szeretne tartani, annak mindenképpen tanulmányoznia érdemes (és kell) ezeket a dokumentumokat. Néhány éve éve kötelező a kutyáknál a chip beültetés: a négy hónaposnál idősebb ebek már csak chippel ellátva tarthatók. A rendelkezés célja, hogy az elkóborolt, esetleg eltulajdonított kutyákat azonosítani lehessen. A chip-beültetést egyszer kell elvégezni, a beavatkozásért kérhető maximum összeg legfeljebb 3500 forint, amely magában foglalja a chip árát, a beültetés díját és az állat regisztrációját is. A chip nem nagyobb egy rizsszemnél, amit injekció segítségével juttatnak az állat nyakába. A beavatkozás csak annyira fájdalmas, mint az oltás, és nem rejt semmi veszélyt az állat további életére.
Sajnos, sok helyen és gyakran tapasztalható, hogy a kötelező oltást sem adatják be az ebeknek, nyilvánvalóan a költségek nem vállalása miatt, s amikor ez számonkérésre kerül, akkor inkább szélnek eresztik az állatokat. A vidéki autópályák környékén megsokasodnak a kóbor állatok, amelyeket az utak mentén, az autókból raknak ki a felelőtlen gazdák. Félő, hogy az új rendelkezés megszaporítja azoknak a csellengő, kiéhezett állatoknak a számát, amelyek aztán jobb esetben az állatvédelmi menhelyeken kötnek ki. Rosszabb esetben pedig éhen pusztulnak, vagy kénytelenek a tanyák, házak környékén garázdálkodni, míg valaki be nem fogja őket, vagy ki nem lövi.
Van még egy közszájon forgó mondás: kutyaugatás nem hallatszik az égig. Én ezt nem hiszem. Azt gondolom, hogy minden kutyabánat és kutyajaj felhallatszik a mennyekig, és minden panasz és zokszó (vakkantás) meghallgatásra talál. Ez persze nem menti fel a törvény előtt (sem) azt az embert, aki ezt a többszörösen hasznos, hűséges, kedves és szeretetre méltó állatot méltatlan körülmények között tartja, vagy bántalmazza.
Tóth Katalin
