De hiszen mindig beszélgetek! – kiálthatnak most fel, de valóbban így van ez? Meghallgatja a másikat, vagy csak elmondja problémáit, véleményét, és tovább áll? A valódi társalgásnak van néhány alapfeltétele, mondhatni szabálya, melyeket, ha nem tartunk be, nem különbözünk a lelketlenül duruzsoló, nyakunkba információözönt zúdító televíziótól, rádiótól, mert nem érdekel minket a válasz, a vélemény, csak egy vezérel: a közlés kényszere.
Hogy ez ne így legyen, kezdjünk el változni és változtatni, tanuljunk újra illemet, és ismerkedjünk meg a valódi társalgás alapszabályaival: Ezeket lehet, hogy nehézkesen alkalmazunk majd, de hamarosan kinyílik a világ, és észrevesszük, hogy hamarosan megszűnnek az unalomból, irigységből, önzésből és gúnyolódásból fakadó súrlódásokat, s egy beszélgetés nem csak kötelező, de kellemes és hasznos szórakozássá válhat.
Beszéljen világosan és érthetően! A gyors, kapkodó, magas hangfekvésű beszéd képtelen versenyezni a megfontoltan, lassan és természetes tónusban kimondott szavakkal. Ha megfigyelünk bármilyen beszélgető-csoportot, meggyőződhetünk, hogy a megfontolt, jól tagolt beszédű személy kapja mindig a legtöbb figyelmet. A mohó igazságközlőket, a heves vérmérsékletű vitázókat úgy veri vissza az ilyen stílus, mint szikla a rohamozó hullámokat. Egyre azonban ügyeljen: a megfontolt beszéd nem egyenlő a fontoskodó beszéddel. Átütőereje csak a természetes megfontoltságnak van, nem pedig a fontoskodó, kioktatóan „józan” stílusnak.
Ne szakítsa félbe a másikat! Ez nem jelenti azt, hogy ne vethetne közbe rövid olyan rövid megjegyzéseket, hogy „Milyen érdekes!”, „De sajnálom!” stb. Ezek ugyanis nem viszik más irányba a beszélgetés témáját. Ám ha váratlanul közbeszúrja saját véleményét, ez gyakran kellemetlen helyzetbe hozza a másikat, mert mondat közben kell megállnia és várnia. Persze van, hogy kellemetlenül sokáig tart a másik monológja, ilyenkor valóbban udvariasan meg kell próbálni új irányba terelni a beszélgetést.
Beszéljen minél kevesebbet a problémáiról, az egészségéről, az otthoni ügyeiről,– és soha ne tárgyalja ki másokkal a férjét vagy a feleségét (ha csak nem a legbizalmasabb barátjával beszélget). A személyes pletykák, és az önző magamutogatás lehetetlenné teszi a tárgyilagos beszélgetést, legyen szó a művészetekről, tudományokról, történelemről, a napi hírekről, a sportról vagy bármi másról. Az ilyen locsogás csak untatja a hallgatót, aki pedig beszél, az csupán azt ismétli, amit már különben is tud, így semmit sem tanul a másiktól.
Mutasson aktív érdeklődést! Ez arra ösztönzi a beszélőt, hogy igyekezzen a maximumot nyújtani. A figyeléshez nemcsak fülekre van szükség, hanem érdeklődő szemre, és megfelelő testtartásra és gesztusokra. Ha beszélgetés közben a szemük egy falon lévő képre tévedt, vagy dobolni kezdenek ujjukkal a térdükön, akkor biztos, hogy a másik mondanivalója nem köti le a figyelmüket. Semmi sem vált ki az emberekben nagyobb rokonszenvet, mintha érdeklődést mutat olyan dolgok iránt, amik érdeklik őket.
Ne sajátítsa ki a beszélgetés témáját! Lehet bármilyen lehengerlő, vicces, elbűvölő a személyisége, egy idő után a hallgatóság el kezd unatkozni, csak illendőségből mosolyog, s sóvárogva vágyik valami olyan beszédtéma után, melybe esetleg mindenki bekapcsolódhat. A társaság „középpontja” csak azt éri el, hogy hamarosan mindenki kerülni fogja a vele való érintkezést.
Ne mondjon határozottan ellent! Ha úgy gondolja, mondja, hogy egy kicsit más véleményen van, nem egészen ért egyet. A határozott ellenvélemény a társalgás egyik legerősebb fékje. Azokat a dolgokat kell keresnünk, amikben egyetértünk. Ez minden egyes véleménnyel egyre érdekesebbé és teljesebbé teszi a téma kibontását. Ha konkrétan ez a vélemény egy ellenvélemény, még jobban fellendítheti a beszélgetést. De a makacs fejrázás, tagadás, tiltakozás megalapozott érvek nélkül csak veszekedéshez vezet.
Ne változtasson váratlanul témát! Vannak, akik türelmesen — bár belül feszülten — várnak, hogy a beszélő pillanatnyi szünetet tartson, hogy aztán egy tökéletesen új témával ugorjanak be. Ilyenkor a beszélgetés többi részvevője nehezen találja meg újra a fonalat, s lehet, hogy az előző témához még jócskán lett volna hozzáfűzni valója is.
Ha mellékvágányra tértek, hozza vissza az eredeti témát! Gyakori eset, hogy a témát még messze nem merítették ki, de valahogy belevesztek mellékes részletekbe, és már senki sem tudja, hogy valójában miről is beszéltek. Nincs jobb bizonyítéka annak, hogy valaki jó társalgó, mint az, hogy ilyenkor a beszélgetést képes tapintatosan visszaterelni eredeti témájához. Nemcsak az udvariasságát mutatja, hanem azt is, hogy őszintén érdekli a téma.
Persze ha a saját sztoriról van szó, nem túl szerencsés dolog ragaszkodni hozzá, ha egyszer a másik átsiklott rajta. Ha ez történik, hagyja, de ügyeljen arra, hogy maga ne kövessen el ilyen udvariatlanságot.
Ne tegyen megfellebbezhetetlen kijelentéseket! A japán teázási ceremónia talán a legkifinomultabb társasági szertartás. Az egyik szabály a társalgásra vonatkozik. Udvariatlanságnak számít bármilyen határozott és vitathatatlan megállapítást tenni. Bármiről lehet beszélni, de sosem végleges álláspontként megfogalmazva a mondandót. Az észrevételének mintegy lebegnie kell a levegőben, hogy a következő beszélő megragadhassa és folytathassa, így senki sem vádolható azzal, hogy a véleményét rá akarja kényszeríteni a többiekre.
Csodálatos szórakozás, de nagyon nehéz művészet. Tényeket közölhet tényékként, de a megfogalmazásnak közelítőnek kell lennie. Olyan megjegyzésekkel kell fűszerezned a mondandóját, hogy „Úgy tűnik számomra...”, „Elképzelhető, hogy...” stb. Akik valóban sokat tudnak, általában a „bölcsesség bizonytalanságával szólnak”, míg a tudatlanok szeretnek kinyilatkoztatni dolgokat.
Kerülje a destruktív beszédet! Mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy lekicsinylő, elmarasztaló véleményeket mondjunk teljesen feleslegesen. A rosszat természetesen el kell ítélni, de jobb, ha kerüljük a szükségtelen kritizálást, a nevettető szándékú gúnyolódást, és az élet kellemetlen oldalainak taglalását. A cinikus megjegyzések tűnhetnek szellemesnek, de kényelmetlen érzést ébresztenek másokban.
Ennyit a társalgás negatív oldalról közelítő szabályairól. De hogyan váljunk igazán jó beszélgető partnerré? A titok borzasztóan egyszerű. Ahhoz, hogy valaki jól beszéljen, jól kell gondolkoznia. Minden oldalról körül kell járnia a témát.
Aki nehéznek találja, hogy beszéljen, annak meg kell tanulnia elgondolkozni azon, amit lát, hall és olvas. Ez a szellemi emésztés folyamata, amikor a témára vonatkozó új ismereteidet összeveti személyes tapasztalataival.
Igyekezzen elkerülni a tartalmatlan, üres fecsegést! Tartsa ébren önmagában az egészséges kíváncsiságot. Ez nemcsak érdekesebbé teszi a világot, hanem fiatalossá formálja gondolkodásmódját.
