Néhány száz méteres út vezetett a házukig. Amerre haladt több helyen is mezei virágok húzták meg magukat a kerítések, falak tövében: „Mennyi gaz!”- mondta bosszankodva- „Ezek is csak arra jók, hogy virágporukkal allergiát okozzanak, s mindenféle veszélyes rovarnak búvóhelyül szolgáljanak!”
Fölnézett az égre, és a szürke esőfelhők láttán még jobban elkedvetlenedett: „Mikor lesz már itt végre normális idő!”
Ahol a keskeny utcácska egy szélesebb útba torkollott egy ismerősét látta közeledni: semmi kedve nem volt a találkozáshoz (még kevésbé a beszélgetéshez), ezért csökönyös következetességgel elkezdett más irányba nézni, mindaddig, míg el nem kerülték egymást: „Na, ezt megúsztam!”- konstatálta elégedetten.
Szűk gyalogösvényen araszolgatott tovább. Az egyik fán valamiféle madár énekelt: „Meg lehet tőlük süketülni!”- dohogott- „Ezek hozzák a nyakunkra a madárinfluenzát!”
A kanyar után feltűnt a házuk. Nagyot sóhajtott: „Megint azok az unalomig ismert arcok, azok a fárasztó kérdések!” Közben a kapuhoz ért, csüggedt egykedvűséggel lenyomta a kilincset, és belépett.
*
Néhány száz méteres út vezetett a házukig. Amerre haladt szinte végig érezte, s élvezettel magába szívta a bodza mézédes illatát. Egy kerítésen virágzó jázminbokor hajolt át: megállt, hogy megcsodálja. Eszébe jutottak kedves költője jól ismert sorai a tapsikoló jázminokról. Felszálló pillangóra lett figyelmes: narancssárga szárnyvégeit látva örömmel ismerte fel, hogy hajnalpírlepke. A gyorsan változó gomolyfelhőket szemlélve eszébe jutott gyermekkorának egyik kedvenc időtöltése, amikor a fűben hanyatt fekve mindenféle figurákat, történéseket képzelt a felhőkbe.
A műútra kiérve örömmel látta közeledni egy régi ismerősét: üdvözölték egymást, majd néhány szót váltottak:
- Úgy látszik ma sem ússzuk meg eső nélkül!
- Nem baj, kell még a növényeknek!
- További szép napot neked!
- Isten áldjon!
Könnyű szívvel tért rá a gyalogösvényre. Egy diófán feketerigó énekelt: Megállt és gyönyörködve hallgatta. „Isten milyen csodálatos világot teremtett!”- állapította meg magában, s jóleső érzés áradt szét egész lényében.
Nem sokkal később boldogan simogatta meg tekintetével a kanyar után feltűnő otthonát, ahol rövidesen ismét megláthatja szerettei jól ismert, kedves arcát. Még néhány lépés és a kapuhoz ért: a kilincs barátságosan simult a tenyerébe: a megérkezés örömével felsóhajtott, és belépett.
*
KÉT ÚT: TE MELYIKET VÁLASZTOD?!
Zámbó Zoltán gimnáziumi tanár, Keszthely
Kővágóörs, 2014. július 12.
