Ez az egyik legnagyobb kedvencem, amit mindig akkor sütök, amikor a barátaink átjönnek hozzánk. Sokszor meg sem várják amíg kihűl, hanem még a tepsiből kapkodják el forrón :)

Hozzávalók:
70 dkg liszt
2 tojás
1 kefír
1 dl étolaj
2 ek cukor
csipet só
1dl tejben
5 dkg élesztő felfuttatva 1 kávéskanál cukorral


A krémhez:
20 dkg vaj,
egy csipet só
ízlás szerint bors vagy szerecsendió

Elkészítése:

A hozzávalókból szokás szerint kelt tésztát készítünk.  (A kezdő háziasszonyok kedvéért azért leírom, hogy langyos tejben kevés cukor hozzáadásával pár perc alatt felfuttatjuk az élesztőt, majd a többi hozzávalóval simára gyúrjuk, és letakarva szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy a tészta kb 3-szorosára dagadjon.
Ha megkelt a tészta, 4 részre osztjuk. Mindegyik részt ezután még megfelezünk és két kb 30 cm vastag kerek lapot nyújtunk belőle. Egy lapot megkenünk a lágy fűszeres vajjal, majd ráhelyezzük a másikat és 16 cikkre vágjuk a tésztát. A cikkeket kifliformára tekerjük és vajjal megkenjük, és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Szórhatunk rá akár sajtot, szezámmagot, vagy tengeri sót is és 180 fokon aranybarnára sütjük.

A kifliket ne tegyük túl közel egymáshoz, mert még sütés közben is dagadnak majd.