Rengeteg olyan eszközt alkalmaznak a szupermarketek, melyekkel arra ösztönzik a vásárlókat, hogy sokkal többet vásároljanak, mint tervezték.

Nem véletlenül vannak a gyümölcsök és zöldségek a bejáratok közelében. Ez ugyanis egy friss és egészséges környezet benyomását kelti bennünk az első pillanattól. 

A tekintetünket próbálják megragadni a feltűnő matricákkal, táblákkal. A boltok sokszor olyankor is felragasztanak valamilyen piros matricát a termékekre, ha az nem is akciós vagy leértékelt. Ez azért lehet hatásos, mert a vevő olyankor is árkedvezményre következtet, pedig arról szó sincs. A sorok között haladva ezek a jelzések tudat alatt vonzzák a tekintetet.

A szupermarketek tisztában vannak azzal, hogy a vevők úgy nézik a polcokat, mintha könyvet olvasnának. Vagyis a szemüket balról jobbra, majd pedig lefelé vezetik. A legnagyobb márkák igen magas összegeket fizetnek azért, hogy termékeiket éppen szemmagasságban helyezzék el. A boltok általában balról jobbra emelik az árakat, így nem olyan feltűnő a legolcsóbb és a legdrágább termék közötti árkülönbség. A legkevesebb bevételt hozó, olcsóbb termékek az alsó polcokra kerül.

Az alapvető élelmiszerek általában a bolt belsejében kapnak helyet, hogy az emberek kénytelenek legyenek számos soron végigmenni, hogy megvegyék a tejet, kenyeret.

 NYOMJ EGY LÁJKOT ÉS