Rosszul alszol, nem megy a tanulás, kevés a pénzed? Rendezd át a lakásod a Feng Shui szerint, egyszerűen az alábbi módszerrel.

A Feng Shui tudománya nem egyszerű dolog. Sok tanulás és rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki igazi szakértőnek mondhassa magát. Létezik azonban egy módszer, amit bárki könnyen elsajátíthat, és segítségével sokkal élhetőbbé teheti egész otthonát.

A Bágua, vagyis a háromajtós módszer kifejlesztése Thomas Lin Yun nevéhez fűződik, aki egyaránt nem csak a szokásos tanokat alkalmazta, de figyelembe vette a tao, a buddhizmus és a nyugati tradíció elemeit is.

Módszerének alapja a Bágua térkép, amit használhatunk az egész házra vagy akár csak egy szobára, helyiségre leszűkítve is. Sőt, akár az íróasztalunkat is berendezhetjük ezzel a módszerrel!

Figyelem! Aki társasházban lakik, az csak a saját lakására alkalmazza a térképet!

Először is szükségünk lesz az adott terület méretarányos alaprajzára, fontos, hogy ne csak saccoljuk a méreteket, hanem mérjük is le pontosan. Erre a rajzra kell ráhelyeznünk az alábbi, kilenc azonos méretű négyszögből álló Bágua térképet úgy, hogy a bejárati rész alulra a 8-as 1-es vagy hatos négyzetbe kerüljön. Ha több bejárat is van, akkor azt vegyük figyelemebe, amelyiket a leggyakrabban használjuk.

Minden életterületnek van egy száma és mivel a Bágua térkép egy bűvös négyzet, így ezek a számok bárhonnan összeadva végeredményként 15-öt adnak. A számok a családban elfoglalt helyet is jelölik.

Munkahelyeken is lehet alkalmazni a Bágua térképet az íróasztalunkra, hiszen ott csak annyi a saját területünk. Ekkor az az oldal ahol ülünk, az a 8-as, 1-es vagy 6-os számú területeket jelenti.

A Bágua térkép életterületeinek a számokon kívül jellemző színei is vannak, melyeket az aktivizálásnál ugyanúgy használhatunk, mint a Feng Shui orvoslási eszközeit. Tehetünk például, ha gazdagabbak szeretnénk lenni, a gazdagság-siker életterületre egy zöld (saját fa eleme) vagy kék színű tárgyat (ez az életterületet tápláló víz elem színe).

 

Forrás