Olvasd el és csináld meg a hozzá tartozó rövid tesztet!

Vannak olyan emberi tulajdonságok, amelyek szinte mindenkit irritálnak, mégis nehéz megmondani, vajon megbocsátanád-e a hozzád közel állóknak, ha ilyesmit követnének el. Ez a tanulságos történet segít felfedni, mi az, amit sosem tolerálnál!

Íme, a történet.

Nemrég Irén a vőlegényéhez, Karcsihoz költözött, akivel mát több, mint egy éve együtt vannak. Egy nap Karcsi arról értesült, hogy a menyasszonya megcsalja, ráadásul a saját lakásában, a barátjával, Tamással. Dühödt haragjában, anélkül, hogy bármilyen magyarázatot meghallgatott volna, kirakta Irént az utcára, annak ellenére, hogy nem túl biztonságos környéken laktak, éjszaka volt és a lánynál nem volt pénz.

Irén felhívta Tamást, hogy menjen el érte, vagy legalább adjon neki tanácsot. De az ex szerető megtagadta a segítségnyújtást, arra hivatkozva, hogy túl elfoglalt. A lány kétségbeesve az utcára rohant, ahol elütötte őt egy autó, amit Kázmér vezetett. Aznap este épp otthon hagyta a jogosítványát, és hogy ne hozzon magára még nagyobb bajt, otthagyta a lányt az utcán.

Irént kórházba szállították, épp akkor, amikor Iván doktor műszakja lejárt. Neki még volt jó pár sürgős esete, ezért megtagadta a lány kivizsgálását, mondván, az őt váltó kolléga majd megnézi.

De Albert doktor túl sok bort fogyasztott előző éjjel és szörnyen érezte magát. Ezért nem ment be dolgozni, és persze nem ez volt az első hiányzása az alkoholizmusa miatt. Mindezek folyományaként, Irén belső vérzés következtében meghalt a kórházban.

Mit gondolsz, ki a hibás Irén halálában? Az itt látható képeken találod a szereplőket. Írd fel sorrendben a képek számát egy papírra! Kezdd azzal a személlyel, akit a leginkább hibásnak tartasz és így haladj addig a személyig, akit a legkevésbé gondolsz bűnösnek!

 

1. Irén

 

2. Karcsi

 

3. Tamás

 

4. Kázmér

 

5. Iván

 

6. Albert

 

Megvagy a sorrenddel? Akkor jöjjön a teszt megoldása!

Mindegyik szereplő egy-egy rossz emberi tulajdonság archetípusa. Ezek a következők:

Irén: hűtlenség

Karcsi: kegyetlenség

Tamás: árulás

Kázmér: gyávaság

Iván: közöny

Albert: függőség

 

Most nézd meg az általad felírt sorrendet és azonosítsd be a tulajdonságokat az emberek mellé!

  • Az első két tulajdonságot gyakorlatilag képtelen vagy tolerálni. Ha szembe kéne nézned velük, valószínűleg nem bocsátanál meg.
  • A következő két tulajdonság, habár meglehetősen irritál téged, a megbocsátható kategóriába tartozik, bár ez erősen helyzetfüggő nálad.
  • Az a két tulajdonság, amit az utolsó két helyre tettél, számodra nem tűnik annyira szörnyűnek és képes lennél tolerálni, vagy legalább segíteni az érintett személynek, hogy gyorsan megszabaduljon tőlük.

 

Ha tetszett ez a különleges teszt, oszd meg te is a barátaiddal! Köszönjük!