Ha érdekelnek a hajmosással kapcsolatos kérdések, és kicsit jobban utána keresgélünk az interneten, rájövünk, hogy napjainkra egyre többen vélik úgy, hogy nem feltétlen szükséges a rendszeres hajmosás ahhoz, hogy ápolt külsőnk legyen.

Persze vannak, akik kitartanak a hagyományos felfogás mellett és a rendszeres hajmosást preferálják, de meglepő módon a két tábor támogatóinak száma nagyon egyenlő. Most egy olyan lány osztja meg velünk tapasztalatait, aki elmondása szerint az utóbbi két évben csak ötször mosott hajat, és ezt a kis üvegcse sampont használta el csupán.

'Körülbelül 2 éve nem mosom rendszeresen a hajam. A 2 év alatt öt alkalommal került sor samponos hajmosásra, amit egy teljesen természetes, szulfát-mentes termékkel végeztem, majd meleg vízzel leöblítettem és a végén hajbalzsamot is használtam, mert göndörök a tincseim.
2 éve döntöttem el, hogy kipróbálom mi lesz, ha elhagyom a drága hajtermékek használatát, és láss csodát jó dolog sült ki belőle. Persze nem egyből jött a várva várt eredmény, elég hosszú folyamat volt. A legelején, amikor letettem a samponhasználatról a hajam szörnyen zsíros és lapos lett. Minden rossz, ami egy hajjal tud történni az megtörtént: zsíros és piszkosnak nézett ki, a természetes hullámok pedig kezelhetetlenné váltak… Látván az állapotot egyből fel akartam adni a dolgot, de idővel a hajam rászokott a helyzetre és már nem is volt olyan vészes. Mostanában csak akkor mosok hajat, ha tömény cigarettafüstben voltam, mert nem szeretem, ha füst szagú a hajam, vagy olyankor, ha már tényleg mocskosnak érzem a hajkoronám és jónak látok egy 'felfrissítést'.

Az eltelt idő alatt rájöttem, hogy a samponok (még a természetes samponok is) megfosztják a hajszálakat és a fejbőrt a természetes zsíroktól és azok még több zsír és olaj termelésére kényszerülnek. Ha egyszer sampont használtunk, akkor mindig használnunk kell, ez egy ördögi kör. Ha hagyjuk, hogy a sima meleg víz intézze a dolgát, akkor a hajunk meghálálja azt, mert csak a felesleges zsírokat mossuk le a fejbőrről, így egészségesebb lesz a hajkoronánk.'

A lány elmondása szerint nagyon sokat tapasztalt az elmúlt két év során és összegyűjtött néhány tippet mindazok számára, akik hozzá hasonlóan bele akarnak vágni a sampon mentes életbe:
· A kezdeti szakaszban minden héten szükségszerű lesz a vízzel való 'hajmosás', majd az elkövetkezendő hónapokban elegendő lesz kéthetente, és idővel majd csak hónaponként érezzük szükségesnek.
· Ha bármikor túl laposnak éreznénk a hajunkat öblítsük bátran át meleg vízzel, de ezt akár almaecetes vízzel is végezhetjük, de ne vigyük túlzásba, hogy a hajunk minél többet legen száraz állapotába.
· Ha göndör a hajad, akkor viszont szükséged lesz hajkondicionálóra, mert csak úgy sikerülhet kordában tartanod a rakoncátlan tincseket. Lehetőleg parabén és illat mentes készítményt használjunk.
· Kerüljük az olajok használatát, ha úgy éreznéd, hogy a hajvégeidnek jót tenne egy kis kókusz- vagy olívaolaj, ne használd, mert csak még jobban elnehezíti a hajtömeget.
· Természetesen, ha cigarettafüstös környezetben, vagy esetleg tábortűz mellett tartózkodtunk nyugodtan tegyünk kivételt és használunk egy kevés mennyiségű sampont.