Emlékezett arra, mikor haldoklott és hirtelen az is beugrott neki, hogy a mellette sétáló kutya is évek óta halott már.

 Azon gondolkozott éppen, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak, mikor egy magas, fehér falhoz ért.

Drága márványnak tűnt. Hosszú sétány vezetett fel a domb tetejére, ahol egy magas boltív húzódott a napsütésben ragyogva. Mikor elsétáltak a boltívig, akkor látták meg a hatalmas, lenyűgöző kaput, az oda vezető út pedig mintha aranyból lett volna. Megindultak a kutyával, és ahogy közelebb értek, észrevettek egy asztalt, ami mögött egy ember ült. Mikor még közelebb értek, a vándor megszólalt:
– Elnézést, megmondaná, hogy hol vagyunk, kérem?
– Ez a Mennyország, uram! – válaszolt az ember.
– Remek! Kérhetnénk egy kis vizet? – kérdezte.
– Természetesen, uram. Jöjjön csak be, és azonnal hozatok egy pohár jeges vizet Önnek. - invitálta be az ember és a kapu elkezdett megnyílni.
– Bejöhet a barátom is? - kérdezte a kutyusára mutatva.
– Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be.


Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és visszament az útra a kutyájával együtt, hogy akkor inkább folytatja útját. Újabb hosszú séta és újabb magas domb után elérkeztek egy földútra, ami egy tanya kapujához vezetett. Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit soha sem zárnak be. Kerítés sem volt. Ahogy közeledtek a kapuhoz, észrevettek egy fának támaszkodó embert, aki épp olvasott.
– Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet? - kérdezte.
– Természetesen. Ott egy kút, jöjjenek be - érkezett a válasz.
– A barátom is bejöhet? - kérdezte az utazó, kutyájára mutatva.
– Van egy tálka a kút mellett – bólintott az idegen.
Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat. Az utazó megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és letette a kutya elé. Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa mellé.
– Mi ez a hely? – kérdezte az utazó.
– Ez a Mennyország – válaszolt a férfi.
– Ez furcsa. Egy fickó lentebb ugyanezt mondta
– Úgy érti, az arany út a márvány kapukkal? Nem. Az a pokol.
– Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?
– Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik hátrahagynák a legjobb barátjukat.

A holnap a hét legzsúfoltabb napja, még ma keresd meg elfeledett barátaid!