A dohányt a saját anyja veszi neki, hogy csendben legyen!

 A kisfiú Indonéziában él, Rapi Ananda Pamungkas  neve és  mindössze két és fél éves! Napi 40 szál cigarettát szív el, és ami talán a legfelháborítóbb az egészben, hogy az anyja veszi neki….

Rapi először csak a földről kezdte el felszedni a csikkeket, anyja standja mellől egy indonéziai piacon, ám pár nappal később már a vásárlóktól kunyerált cigit, noha még beszélni sem tudott szinte. Aztán az idő haladtával egyre agresszívabbá vált, ha nem adtak neki dohányt. A kisfiú mára már ott tart, hogy napi 40 szál cigarettát szív el, amit 35 éves édesanyja különös nevelési módszereire hivatkozva enged, sőt ő veszi neki.

      „A gyermekem cigizik, miközben kávét iszik és sütit eszik. Nagyjából két hónapja minden nap szívja. Ha nem adok neki, akkor teljesen bevadul, ami azt jelenti, hogy nem alszik, egész nap sír és dührohamai vannak” – nyilatkozta a Mirrornak Maryati, a fiú édesanyja.

       Egyébként Rapi édesapja is nagy dohányos, de azt mondta, fia még nála is többet szív, és fogalma sincs, hogyan szokhatott rá ennyire a nikotinra.

„Amikor a fiam cigizik, szeret meginni mellé egy mochachinót is, amit van, hogy közösen fogyasztunk el reggelente” – mesélt az édesapa,

aki azt is megígérte, hogy elviszi a gyereket orvoshoz, hogy leszoktassák a cigiről.

  A történet ugyan még Indonéziában is rendhagyó, viszont az országban kiemelkedően magas a dohányzók aránya, sőt a gyerekek 9 százaléka rendszeresen cigarettázik, ami egészen elképesztő...