- Mint egy töltött galamb -, cuppantott Bódog atya is, ha a kártyakompániában Marira terelődött a szó. Márpedig ez gyakorta megtörtént. Ballagi báró, a gróf intézője - akinek a tatája még szerencsésen elkártyázta az ősi Bekkesshy birtok maradékát is, amit szintén kártyán nyert még legénykorában a pozsonyi országgyűlésen Bekkesshytől - már ezerszer megbánta, hogy pár lánc földért, s egy erdőért elvette a ronda, de kellemes vagyonú özvegy Smith Gizellát. Ha a szemébe nézett, a báró még szépnek is találta feleségét; különösen akkor, ha a szorgalmas malomra gondolt, aki neki fogja dohogni a lisztet a neje elhunyta után. Esténként majd megőrült a kislányért, s százszor megbánta, hogy az özvegyet felségül vette.
Korponai Bálint, a kezdő segédtiszt ebben a társaságban még gondolkodni sem mert. Feladata kimerült a poharak töltésében és fidibusz adogatásban a szivaros, pipás uraknak. Ábrándjait estére hagyta. Tudta, hogy szerelemtől hibbant agya hiába hajtja kába ábrándokba, Marit a gazdag, gabonakereskedő apja sose adná hozzá.
A társaságban főleg az önkoszorúzta Füzesi patikárius tudta a legszebb szóvirágot bukétába szedni, ha Mari szépségéről, kelleméről folyt a magasztalás. Prohászka, a cseh vasútmérnök váltig biztatta, hogy küldje be a jeligés, ódaíró pályázatra, amit Lujza grófnő hirdetett meg a Somogyszob-Balatonszentgyörgy összekötő vasútpálya ünnepélyes megnyitására. Az 1892-ben lesz, éspedig október huszonnegyedikén.
A fődíj egy kalap aranypénz!
- Biztos megnyered - bíztatta -, csak Cubák Marika neve helyett masinát, haladást, gőzmozdonyt vagy hasonlót kell beírnod.
- Nem is rossz -, gondolta a gyógyszerek tudója. „Spiritusz” névvel fogom beküldeni. Ilyen jelige sejtetni engedi a beküldő fennkölt szelleme szárnyalását, és gyaníttatja a patikámat is mögötte. A méltóságos grófúr is megsejti, hogy ki a mű alkotója -, s már gondolatban morzsolgatta a nagyúr hozzáintézett dicsérő szavait, mint a rózsafüzért a templomba felejtett mámi.
Számolgatta a sorokat, s beáztatta a lavórba a szutykos verslábait, hogy majd este töri a fejét az ágyban a fáradt felesége mellett, hogy hogyan is passzoljon a Marika-barika helyett a bakter, sínváltó, gőzmozdony, vagy éppenséggel a „vasagár” szó, ami már Mikszáthnál is prímán bejött. Igaz még aggódott egy kicsit, hogy a Cubák név helyett nem talál majd vasutat magasztaló rímet.
Füzesivel madarat lehetett volna fogatni aznap este. Osztogatta a kártyát, ivott, majd megint ivott. Jó ötlet volt a Prohászkától ez a pályázat. Hiszen faluszerte híres volt a vőfény-, vagy névnapi köszöntőiről, és még a gyógyszereit is egy-egy tréfás versikével adta át a vevőinek. Szinte dőltek a kacagástól a patikában. A faluban már-már egy új Arany Jánost láttak benne. Éjféltájt már elég szépen nyert a ferblin is, és már azt hitte, hogy mindig is nőtlen volt. Derűsen folytatott egy történetet, amit el sem kezdett, hogy a piramisok vidékén, ahol a Mindenhatót Allahnak hívják, egy egész karámnyi tevét kapna Marikáért a jövedőbelije.
- Na persze hülye lenne eladni. Inkább segítene a patikába, mert miatta még a fiatal vasgyúró legények is egymás sarkát taposnák mindenfajta drága medicináért, csakhogy láthassák. Ilyen beszédre az atya rosszallóan csóválta fejét, de továbbra se kelt fel az asztaltól, mert a huszonkettes Prinz Eugen dragonyosezred táborlelkésze volt annak idején, ez egy kicsit világiassá tette.
A felavató ünnepség egyre közeledett. Az állomástól a Nagyárok felől vagy három kilométeres út vezetett a faluba a templomhoz. Előtte a Szentháromság téren már állt a dísztribün, ahol az előkelőségek tekintettek le az ünneplő, vivátozó gyalognépre, ahol az újdondászok méhek gyanánt gyűjtögették a mellékletbe valót. Mikor az ódapályázat győztesének neve került sorra, Füzesi szerény magabiztos mosollyal nézett a védnök grófnőre, aki egy lapról olvasta:
- A pályamunka győztese: Korponai Bálint próbaidős segédtiszt -. A gyógyszerész szívéhez kapott és hazarohant. Félő volt, hogy kiissza boltjából az összes tinktúrát.
Bálint szíve beledobbant a nagy örömbe. Tán még a templom tornyán a bámészkodó galambok is hallották.
Mit tesz isten, merő véletlenül a poéta Marika mellett állt, aki - persze csak a gratuláció miatt - átölelte. Az öreg Cubák gyorsan számolgatott, hogy üzlettársnak igencsak előnyös lenne egy pályadíjas költő neve.
Fidélisen Bálint vállára tette a kezét, és csak úgy mellékesen megkérdezte:
- Aztán öcsém, mennyi is az egy kalap aranypénz bankóban?
Kisslaki László