"Tartósítószer nélkül. Nem koncentrátumból." Nagyjából ezek azok a feliratok egy narancslé dobozán vagy üvegén, amelyek látták az egyszeri vásárló elégedetten csettint, és annak boldog tudatában fogyasztja el a gyümölcslét, hogy az pont olyan, mintha épp most szedték és facsarták volna frissen. Nem szeretnénk összetörni senki illúzióit, de ez azért nem teljesen így van. Az úgynevezett 100%-os narancslé valójában virtuóz kémiai hókuszpókusz eredménye.
A “nem koncentrátumból” címkét a Tropicana (a Pepsi narancslémárkája) találta ki a nyolcvanas években, és az ügyes marketinghúzás csodásan bejött nekik: a pasztörizált narancslét drágábban adták, mint a hagyományosat, mégis többet adtak el belőle. A “nem koncentrátumból” szlogen sugallata, miszerint ez természetesebb, frissebb, és közelebb áll a valódi frissen facsart narancsléhez, ellensúlyozta a magasabb árat, a Tropicana narancslé eladásai öt év alatt megduplázódtak, a narancsleves Pepsi-leányvállalat profitja megháromszorozódott. A trükköt azóta szinte minden narancslégyártó átvette.
Na de hogyan is készül a narancslé 100%-a, ha nem koncentrátumból? A narancslé alapvetően természetesen narancsból készül (és nem répából, ahogy az időnként felbukkanó városi legenda tartja). A narancsot leszüretelik, kifacsarják, majd hatalmas tartályokban tárolják, hogy aztán üvegekbe és dobozokba töltsék, és kereskedelmi forgalomba kerüljön.
Itt jön a bökkenő: A narancs nem egész évben terem, hanem ugyanúgy szüreti szezonja van, mint más gyümölcsöknek. Viszont narancslére egész évben van kereslet, de ha csak úgy beletöltjük egy nagy tartályba a friss narancslét, amiből a következő szüretig folyamatosan csapolunk és dobozolunk, az bizony megromlik. Erre találták ki azt a technológiát, amivel egyszerűen kiveszik a narancsléből az oxigént, és ezzel elejét veszik az oxidációnak, vagyis a gyümölcslé megromlásának. A probléma az, hogy így ugyan akár egy évig is tárolható a narancslé, csakhogy a folyamat eltünteti belőle azokat a vegyületeket is, amelyek a narancsízt adják. Mielőtt tehát a csomagolásra kerül sor, valahogyan vissza kell tenni az ízt a narancslébe. Ehhez a nagy cégek direkt erre specializált vállalatok segítségét veszik igénybe (ugyanezek a cégek keverik ki például a parfümök illatát adó vegyületeket is).
Az ízspecialista laboratóriumok varázslata az úgynevezett flavor pack, vagy ízcsomag, ami íz- és aromaanyagokat tartalmaz, ezzel fűszerezik a hónapok óta a tartályban álló gyümölcslét, hogy az újra finom legyen. Minden nagy gyártó egyedi kémiai koktélt alkalmaz, ezek védjegyoltalom alatt állnak – hát ezért lehet más-más ízű a különféle márkák alatt futó 100%-os narancslé. Sőt, a cégek a helyi viszonyokhoz, ízléshez igazítják a vegykonyhát; ugyanaz a márka más ízű az USA-ban, és már Mexikóban. De hogyhogy mindez nincs feltüntetve a narancslé dobozán? Elvégre szigorú szabályozások határozzák meg, hogy minden összetevőt fel kell sorolni! Hát itt jön a jogászok és marketingesek kooperatív varázslata. Az ízcsomag vegyületeit is narancsból (narancsolajból, narancshéjból) állítják elő – nagyrészt azokból a melléktermékekből, amelyek a facsarás után visszamaradnak. Ezeket aztán komoly kémiai változtatásoknak vetik alá, gyakorlatilag alkotóelemeire bontják, és összeraknak belőlük valami olyasmit, amit a narancslégyár kért. A lényegen ez nem változtat: technikailag ez is narancsból készült, így a “100% gyümölcstartalom” felirat nem hazudik. Csak nem bontja ki az igazság minden részletét. Amióta a világ tudomást szerzett az ízcsomagos trükközésről, az amerikai boltokban egyre sűrűbben tűnnek fel a “no flavor packets” feliratú narancslék. Ezeket nem oxigénmentesítik, hanem fagyasztják, a tárolási költség így még magasabb, és a végső termék még drágább.
