Sok olyan folyamat játszódik le az elménkben, amelyek valódi okáról, vagy funkciójáról még mindig csak találgatnak a tudósok!

Álmok
A tudósok között sincs egyetértés abban, vajon honnan keletkeznek az álmok. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az álmodás az agysejtek közötti ingerületátvitel stimulálásával mozgatja meg az agyat. A másik teória szerint az emberek azokról a feladatokról és érzelmekről álmodnak éjszaka, amelyekkel nappal nem foglalkoztak eleget, és ez segít feldolgozni a gondolatokat és emlékeket. Abban mindenesetre egyetértenek a tudósok, hogy az álmodás a mélyalvás (REM) során történik.

Alvás
Az alvás olyan elengedhetetlen az emlősök számára, hogy az ember életének több mint negyedét csukott szemmel tölti. Ezzel együtt az alvás valódi oka ma is rejtély a tudósok előtt. Az, hogy a napi információt így dolgozza fel az elménk, nem igazán kielégítő magyarázat a tudományos világ számára. Ami biztos: a tartós álmatlanság hangulatváltozásokhoz, hallucinációkhoz, extrém esetben akár halálhoz is vezethet.

Fantomérzetek
Amputációk után körülbelül az esetek 80 százalékában a betegek különböző érzeteket észlelnek - mint amilyen a meleg, a viszketés, a nyomás vagy a fájdalom - az amputált testrészben, és úgy érzik, mintha a hiányzó tag még mindig testük része volna. Az egyik magyarázat szerint az eltávolított testrész helyén lévő idegi terület új kapcsolatot létesít a gerincvelővel, és továbbra is küldi a jeleket az agynak, mintha a hiányzó testrész még mindig ott volna. A másik magyarázat szerint az agy működése úgy van kódolva, mintha a test egészséges lenne, azaz az agy megőrzi az érintetlen test képét.

Biológiai óra
A hipotalamuszban található az ember biológiai órája, amely a test működését egy 24 órás ritmus szerint szabályozza. A napi működés legnyilvánvalóbb jele a felkelés és lefekvés körforgása, de a biológiai óra szabályozza az emésztést, a testhőmérsékletet, a vérnyomást és a hormontermelést is.
A tudósok felfedezték, hogy a fény erőssége előbbre vagy későbbre állíthatja ezt az órát a melatonin hormon termelésének befolyásolásával.

Emlékezet
Vannak emlékek, amelyeket nehezen felejt el az ember. De vajon hol őrizzük ezeket a személyes mozikat? A tudósok felfedezték, hogy az agy szürkeállományában található hipokampusz felelős az emlékek képzéséért és tárolásáért. Kiderült azonban, hogy a valódi és a hamis emlékek is éppen ugyanazt a területet aktiválják az agyban.

Nevetés
Amióta nagy felbontású tomográfokkal dolgoznak a kutatók, pontosan be tudják határolni az agynak azt a szegletét, ahonnan a nevetés elindul. Ez valahol a homloklebeny közelében, a látóközpont mögött található. A baloldali homloklebenyrész analizálja a hallott vagy olvasott humoros történet, helyzet szavait és nyelvi struktúráját, miközben a jobboldali lebenyrész végrehajtja az intellektuális méricskélést, és csak ezután ítél valamit valóban viccesnek. Ez a folyamat nyilván egyénre szabott, hiszen nem mindenki nevet ugyanazon a történeten.

Öröklődés vagy nevelés?
A hosszú vitában, amely arról szól, vajon a gének vagy a környezet határozza-e meg gondolatainkat és személyiségünket, a tudósok arra jutottak: lehet egyik is, másik is, vagy mindkettő! A gének tanulmányozása kimutatta, hogy számos olyan emberi jelleg van, amely fölött kevés befolyásunk van, és mégis számos államban az öröklés és a nevelés, úgy tűnik, hatással van arra, hogy kik vagyunk, és mit teszünk


A halál rejtélye
Az évek során az ember ellenálló-képessége a fizikai és a lelki behatásokkal szemben egyre törékenyebbé válik. Az egyik lehetséges magyarázat szerint az öregedés olyan, mint egyéb más humán jelleg: a humán genetika része, és megvannak a maga előnyei. Egy kevésbé optimista elképzelés szerint az öregedésnek nincs semmi célja vagy eredménye azon kívül, hogy a sejtek elöregszenek az élet során.

Fagyasztás
Az örök élet nem valóság. De a tudomány egy úttörő területe, amely a hűtéssel foglalkozik, képes új életet adni. A fagyasztóközpontokban a holttesteket folyékony nitrogénben tárolják mínusz 78 fokon. Az eljárás lényege, hogy azokat az embereket, akik egy jelenleg gyógyíthatatlan betegségbe haltak bele lefagyasztják, majd újból „feltámasztják”, amint a jövőben felfedezik betegségük ellenszerét. Azonban eddig még egyetlen lefagyasztott embert sem támasztottak fel, ugyanis erre még nem létezik megfelelő technológia.

Öntudat
Reggel, ébredés után az ember érzékeli, hogy felkelt a Nap, hallja a madarak hangját, érzi a friss reggeli levegőt az arcán. Más szóval: öntudatánál van. Ez az összetett és bonyolult téma már az antikvitás óta foglalkoztatja a tudósokat, de csak napjainkban vált tudományos kutatótémává. A legnagyobb kérdés ezen a területen, hogy az objektív agyi folyamatok hogyan válnak a egyes emberekben szubjektív tapasztalatokká. Mindenesetre a tudósok számos kérdést fogalmaztak meg a témában.