Az orvosi egyetem professzora váratlanul dolgozatot íratott az orvostanhallgatókkal. Mindenki felhördült, de a legjobb tanuló magabiztos volt. Gyorsan, sorban töltötte ki a feladatlapot, majd az utolsó kérdéshez érkezett.
„Hogy hívják azt a takarítónőt, aki minden nap kitakarítja ezt az épületet?”
A diák felnevetett, mert viccnek tartotta ezt a kérdést.
– Erre ugye nem lehet pontot kapni? – kérdezte a professzort.
– De, fiam, ez pontot ér – mondta a tanár.
A fiú arcára fagyott a mosoly… Persze látta már jó néhányszor azt a nőt, aki a folyosókon takarít reggelente, Soha nem néz fel, mindig a munkájára figyel. Honnan is tudhatná a nevét?!
– Professzor úr, ugye, az utolsó kérdésnek nincs értelme? – kérdezte nem sokkal később egy másik diák is.
– De van. Nagyon is van – felelte a professzor. – Meg kell tanulnotok ugyanis, hogy orvosként sok emberrel fogtok találkozni. Tudnotok kell, hogy mindegyikük fontos. Mindig, minden esetben. Mindenki érdemel egy elismerést, akár egy barátságos üdvözlést, vagy egy mosolyt. És azt, hogy tudjátok a nevét.
A hallgatók pár perc alatt egy életre szóló leckét kaptak.
