De nézzük végig egy átlagos család átlagos napját. A reggel sok helyen már feszültséggel kezdődik, elindítani a családot (megetted-e, eltetted-e, megírtad-e?), majd irány a munkahely. Idő: munkakezdési idő, kávé idő, ebédidő! Szorongató megfelelési kényszer: topon lenni aktuális információkban, az adott területhez tartozó tudásanyagban, és persze a napi politikai (és bulvár) események ismeretében, a naponta újuló technikai bázisban való jártasság állandó pótlásában. Közben a teljes nyugodtság és készenléti állapot, tettrekészség sokszor kényszerű fenntartása rengeteg energiát emészt fel. Irigység innen, betartás onnan, erőltetett mosoly, pozitív megjegyzések és intrikák, a téma -, és főleg, hogy ki mondta, - helyén való kezelése.
Amikor este megszűnik a családi ricsaj, a televízió kékes, megnyugtató villogásában merül el a legtöbb ember, attól várva az egész napos stressz valami módon történő enyhítését, levezetését. A híradások azonban csak erősítik a szorongást bennünk, hiszen miről is szólnak ezek: megölte társát, leégett a háza, felrobbant a tartálykocsi, a sorompó piros jelzése ellenére áthajtott, aztán tizenöt túszt kivégeztek fogvatartói, földrengés itt, tájfun ott, békétlenség, baj, bánat mindenütt. No, a végére azért marad egy ilyen kis apró pozitív hír, például: pandamaci született egy távoli állatkertben, ami lehet, hogy két hónapja történt, de nekünk ez most éppen jókor jön. Aztán keresünk majd egy kis romantikus filmet, ami ellentételezi a rengeteg negatív információ okozta szorongást… De az esti órákban szinte minden csatornán éppen robban valami, vagy vér fröccsen, autó esik a szakadékba, gyilkosokat üldöznek, gengszterek világa, alvilág… Mindenütt félelem, félelemkeltés.
Az állandó rettegéstől előbb-utóbb beszűkül a tudat, az ember nem tud teljességgel élni, kibontakozni. Amint az életünkben oly sok minden más, a félelem, szorongás fogalmak is csak ellentét-jelentésükkel vagy azok szinonimáival együtt nyernek igazán értelmet, kapnak jelentőséget. A félelem ellentételezése bizalom, hit és a szeretet révén lehetséges. Ezekben a témakörökben meg kissé beszűkült a szókincsünk, egyre kevesebbet beszélünk, mintha valami ósdi, naftalinszagú dologról lenne szó. Az már szinte gyanús, ha ma valaki akár gyenge tárgyi ellátottsága, kevéske anyagi javadalma ellenére azt mondja, jól érzi magát a bőrében, szereti a körülötte lévő embereket, boldog élete van. Boldog, mert észreveszi maga körül a kicsi jót is. Örül a napfelkeltének, a szobanövényeinek, a kutya vidám csaholásának és a szomszédja egészségi állapota javulásának is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az ember lemondjon a még jobbról, de a puszta siránkozás újabb és újabb negatív érzelmeket indukál. A kedves szó, a vigasz, az őszinte egymásra figyelés pedig a pozitív érzelmeket gyarapítja.
Az emberi lélek jó ismerői azt mondják, a félelemnek, az aggódásnak van jó oldala is: a félelem hozzátartozik a léthez, felkészít az életre, erőt, inspirációt ad, az érzékeket tevékenységre serkenti. Hamvas Béla író, filozófus azt mondja: Szenvedés is, félelem is azért van, nehogy az ember a sötétségbe, a halálba és az elfeledettségbe újra visszamerüljön: szenvednie és félnie kell mindenkinek, hogy felébredjen. Ez a felébredés állapota. A megfagyott, elsötétült, éjszakává lett, kőkemény lezárt lélek a félelemben és a szenvedésben érik és törik meg lassan arra, hogy a lét számára újra megnyíljon.
A félelem a megismerés bizonyos fokozatán túl fölösleges teher, amelyet le kell vetni, hogy a lélek szárnyalhasson. Addig azonban szükséges nehezék – a közel száz évet élt jeles írónő, Szepes Mária szavai ezek.
Szükséges nehezék, ami ha túllép egy határt, eluralkodik rajtunk, s magunk sem vesszük észre, hogy megkeseríti életünket, beszűkíti tudatunkat. A nehézségek, problémák az életünk részei, ugyanúgy, mint a boldogság, szeretet, jólét. Természetesen, sok összetevője van a jólétnek is. Mindenekelőtt érezni kell a család, a környezetünk bizalmát, támogatását. Ez ad erőt, ez hallgattatja el a félelmet, csökkenti a szorongást. Biztonságot ad, hogy számon tartanak, figyelnek rám a családban, a szűkebb lakókörnyezetemben, és a nagyobb közösség, a nemzet számára is fontos vagyok.
Tóth Katalin
